Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Helyi sajtóinformációk szerint megszületett a megállapodás arról, hogy a Boca Juniors tehetséges támadója Európában folytatja karrierjét…
(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
César Luis Merlo információi szerint a Boca Juniors tehetséges támadója, Luis Vázquez a belga Anderlecht-hez fog kerülni 7 millió dolláros átigazolási díj, valamint további teljesítménybónuszok és jövőbeli eladási árának bizonyos százaléka fejében.
A 22 éves csatár ugyan már 2020-ban átesett a profik közti debütáláson, az igazi áttörést a 2021-es esztendő hozta meg számára. Vázquez az akkori Liga Profesionalban 23 mérkőzésen hét gólt szerzett, a későbbiekben viszont nem tudott kiegyensúlyozottan teljesíteni, sérülések is akadályoztak és nem kapott állandó játéklehetőséget. Mostanáig minden sorozaott figyelembe véve 100 találkozó leforgása alatt 16 gólt szerzett és hét előkészítést jegyzett. Idén a bajnokságban 13 fellépés alatt egyszer volt eredményes, a Libertadores-kupában további két találat fűződött a nevéhez.
Vázquez alapvetően klasszikus befejező csatár, de a szélekről befelé húzva is rengeteg zavart képes kelteni kiváló technikai és improvizatív kvalitásai jóvoltából. 190 centiméteres testmagasságából adódóan robosztus, a fejjátékban is kiemelkedő, de remekül lő és váratlan húzásokra is képes.
Az elmúlt években már többször felmerült az Európába igazolásának lehetősége, amely úgy tűnik, hogy most valósággá válhat.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…