Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: nigériai csatár igazolt Újpestre – HIVATALOS

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) hétvégi rajtjára készülő Újpest végrehajtotta a negyedik igazolását a nyári szünetben…

Az Újpest szerződtette a legutóbb a liechtensteini Vaduz csapatában futballozó nigériai támadót, Franklin Saserét.

A 25 éves befejező csatár 2019-ben került a svájci Luganóhoz, azóta játszott Máltán is, ahol a Hamrun Spartans színeiben a 2020-2021-es idényben 14 találatig jutott. Sasere az elmúlt idényben 35 mérkőzésen hat gólt és négy gólpasszt jegyzett a svájci másodosztályban.

Sasere klasszikus center poszton játszik, 185 cm-es magasságának köszönhetően közel 50 százalékban megnyeri a fejpárbajokat. A 25 éves nigériai támadó kiválóan bánik a labdával, így az összjátékokból is hasznosan kiveszi a részét, ráadásul erős testfelépítésű, jól fedezi a labdát. Mindezek mellett kifejezetten gyors játékosról van szó, mely fontos szempont volt a kiválasztásánál, hiszen így Csoboth Kevinnel és Kiss Tamással kiegészülve az NB I egyik leggyorsabb támadósora állhat össze – írta róla az ujpestfc.hu.

A lila-fehérek Tamás Krisztián, Kiss Tamás és George Ganea már a negyedik új érkezőjüket jelentették be a nyáron.