Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönadta középpályását, Morgan Sansont a Nice csapatának.
(Photo by Charlotte Wilson/Offside/Offside via Getty Images)
Az Aston Villa gárdája hivatalos oldalán bejelentette, hogy ismét kölcsönadta középpályását, Morgan Sansont. A francia középpályás visszatért hazájába, ugyanis a Nice gárdájához került a 2023/2024-es szezonra, akik vásárlási opciót is szereztek a 28 éves játékosra. Sanson számára nem ez lesz az első alkalom, hogy kölcsönbe került a Ligue 1-be, hiszen az előző idény második felét a Strasbourg csapatánál töltötte, miután Unai Emery nem számolt vele.
Morgan Sanson 2021 januárjában igazolt az Aston Villához a Marseille csapatától. A klub színeiben azóta 23 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 1 gólt jegyzett. Szerződése 2025 nyaráig köti aktuális csapatához, piaci értékét 6 millió euróra teszi a transfermarkt.
Good luck to @Morgan_Sanson8, who has joined OGC Nice on loan until the end of the season. 👊
— Aston Villa (@AVFCOfficial) July 24, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…