Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Leagues Cup: Messi duplázott az első meccsén kezdőként – videóval

A néhány nappal ezelőtti emlékezetes debütálás után szerdára virradóra először lépett pályára kezdőként Lionel Messi az Inter Miamiban…

(Photo by Megan Briggs/Getty Images)

Keddről szerdára virradóra az Inter Miami a vártnál jóval simább, 4-0-s győzelmet aratott az Atlanta United ellen az MLS és a Liga MX csapatai számára kiírt közös sorozat, a Leagues Cup csoportkörében. A házigazda floridaiak semmit nem bíztak a véletlenre és az argentin csapatkapitány vezérletével hamar nekiestek ellenfelüknek. Lionel Messi már az első tíz percen belül megszeezte a vezetést a csapatának, miután Busquets kiugratása után elsőre még a kapufára lőtt, de a saját kipattanóját közelről bepasszolta az üres kapuba. Bár a vendégek előtt is adótak lehetőségek, az Inter Miami továbbra is lendületes támadásokat vezetett és több kimaradt lehetőség után az első játékrész derekánál R. Taylor bejátszásából Lionel Messi az ötös előteréből szerezte meg önmaga és csapata második gólját. Nem sokkal a szünet előtt az Inter Miami a harmadik gólt is bevitte, a korábban gólpasszt jegyző Robert Taylor egy gyors támadás végén volt eredményes. 45 perc után 3-0 volt az állás. A hazaiak a folytatásban is nagy lendülettel futballoztak és az 53. percben lefordultak a kitámadó Atlantáról, Messi előkészítéséből pedig Robert Taylor is duplázni tudott. A negyedik góllal végképp padlóra küldték az Atlantát, amely innentől már csak a becsületgólért próbálkozott. A vendéglátók a továbbiakban is tetszetős támadásokat vezetettek, Messi nagyszerűen mozgatta csapatát, R. Taylor közel állt a harmadik góljához is. A vendégek hiába igyekeztek, ezen az estén semmi sem jött össze számukra, a hajrában még McVey a kiállítás sorsára jutott, az így megítélt büntetőt azonban Almada kihagyta.

Az Inter Miami ezzel csoportelsőként jutott be a sorozat legjobb 32 csapata közé, Messi pedig két meccsről máris három találattal és egy gólpasszal bír.

Inter Miami – Atlanta United 4-0 (3-0)
Gólszerzők: Messi (8., 22.), R. Taylor (44., 53.), ill.
Kiállítva: McVey (84.), ill.

 

A csoport aktuális állása:

Standings provided by Sofascore