Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az argentin Boca Juniors egyik legnagyobb tehetsége Európában folytatja pályafutását, miután a belga élvonalba szerződött…
(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
A belga rekordbajnok Anderlecht gárdája öt évre szóló szerződést kötött a Boca Juniors tehetséges támadójával, Luis Vázquezzel. A fiatal csatár a hírek szerint 7 millió euróért és további bónuszokért cserébe váltott klubot.
A 22 éves csatár ugyan már 2020-ban átesett a profik közti debütáláson, az igazi áttörést a 2021-es esztendő hozta meg számára. Vázquez az akkori Liga Profesionalban 23 mérkőzésen hét gólt szerzett, a későbbiekben viszont nem tudott kiegyensúlyozottan teljesíteni, sérülések is akadályoztak és nem kapott állandó játéklehetőséget. Mostanáig minden sorozaott figyelembe véve 100 találkozó leforgása alatt 16 gólt szerzett és hét előkészítést jegyzett. Idén a bajnokságban 13 fellépés alatt egyszer volt eredményes, a Libertadores-kupában további két találat fűződött a nevéhez.
Vázquez alapvetően klasszikus befejező csatár, de a szélekről befelé húzva is rengeteg zavart képes kelteni kiváló technikai és improvizatív kvalitásai jóvoltából. 190 centiméteres testmagasságából adódóan robosztus, a fejjátékban is kiemelkedő, de remekül lő és váratlan húzásokra is képes.
Az elmúlt években már többször felmerült az Európába igazolásának lehetősége, amely most valósággá vált és a belga élvonalban bontogathatja először szárnyait az öreg kontinensen.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…