Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
A Bajnokok Ligája selejtezőjéből való kiesést követően a magyar bajnok Ferencváros az Európa-konferencialiga selejtezőjében folytatja szereplését…
A Ferencváros vezetőedzője, Máté Csaba véleménye szerint a csapat játékosai átérezték a helyzet súlyát és maximálisan felkészülétek az ír Shamrock Rovers elleni Európa-konferencia-liga-selejtezőre:
“A játékosok feszültek voltak, idegesek, de egy-két nap után már változott a helyzet. Azt látom, hogy tisztában van vele mindenki: csütörtökön a pályán kell majd megmutatni, hogy jobbak vagyunk annál, mint amit múlt héten nyújtottunk. Ami a megbizatásomat illeti, régóta ebben a szakmában vagyok már, így megtanultam, hogy nem lehet hosszú távra tervezni. Meg kell nyerni ezt a párharcot, mert ez a legfontosabb a klub számára. “Kikerült alólunk a védóháló”, nem tudunk lejjebb esni ha nem nyerjük meg a következő selejtezős párharcokat, nagyon fontos tehát, hogy folytassuk a nemzetközi szereplésünket.”
“Más jellegű találkozóra számítok mint a tavalyi, megfelelő alázattal kell hozzáállni a meccshez, főleg a múlt heti események után. Természetesen nyerni akarunk, nyerni is kell, de lehet kicsit ez döcögősebb lesz, mint korábban” – tette hozzá a tréner a Fradi.hu-n.
A párharc első mérkőzését ma este 19 órától rendezik a Groupama Arénában, a visszavágóra egy hét múlva kerül sor idegenben.
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…
Rice és Ödegaard hiányát is elbírta a csapat!
Szoros küzdelemben szenvedtek vereséget a Slovantól…