Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Az Európa-konferencialiga selejtező második fordulójának első mérkőzései között a magyar csapatok mellett egyes magyar légiósok csapatai is pályára léptek…
A háromszéki Sepsi OSK 2-0-s győzelmet aratott a párharc első mérkőzésén a CSZKA Szófia vendégeként, így előnyös helyzetből várhatja a hazai visszavágót. A gól nélküli első félidő után a Sepsi a második etap derekánál több olyan cserét is végrehajtott, amely végül kulcsfontosságúnak bizonyult. A csapat veterán gólvágója, a venezuelai Mario Rondón egy perccel a beállása után eredményes tudott lenni, majd a hajrában Rondón előkészítőként járult hozzá az ugyancsak csereként játékra jelentkező Varga Roland találatához, aki a kapus labdavesztése után a tizenhatoson kívülről ívelt az üres kapuba. A magyar válogatott egykori támadója az előző idényben összesen két gólt szerzett, most pedig máris meglőtte az elsőt. Csapata pedig kétgólos idegenbeli sikert aratott Szófiában.
CSZKA Szófia – Sepsi OSK 0-2 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Rondón (68.), Varga R. (81.)
GOALLLLLL SEPSI!!!!! IT’S ROLAND VARGA!!!!!!!!!
2-0 SEPSI 💥💥💥💥 pic.twitter.com/yBxJVTMRxe
— Hungarian Football 🇭🇺 (@HungarianFooty) July 27, 2023
A ciprusi AEK Larnaca 3-2-re diadalmaskodott a fehérorosz Torpedo Zogyino alkalmi otthonában Mezőkövesden. A ciprusiak magyar légiósa, Gyurcsó Ádám kihasználta a hazai levegőt és már a hatodik percben vezetéshez juttatta csapatát egy tizenegyesgóllal, majd később egy elfutás végén gólpasszt is jegyzett. Az AEK 45 perc után már 3-0-ra vezetett, a Torpedog azonban a második félidő derekánál három perc alatt szerzett két góllal visszajött a meccsbe és csak egyetlen góllal kapott ki.
Torpedo Zogyino – AEK Larnaca 2-3 (0-3)
Gólszerzők: Glushchenkov (70.), Essogo (73.), ill. Gyurcsó (6. – büntetőből), Casado (16.), Faraj (40.)
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…
Rice és Ödegaard hiányát is elbírta a csapat!
Szoros küzdelemben szenvedtek vereséget a Slovantól…