Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A szebb napokat is látott kolumbiai középpályás a legutóbbi sikertelen európai próbálkozást visszatért a dél-amerikai kontinensre…
(Photo by Gabriel Aponte/Getty Images)
A Sao Paulo megerősítette, hogy két évre szóló megállapodást kötött a szebb napokat is látott James Rodríguezzel, aki legutóbb a görög Olympiakosz futballistája volt.
A 32 éves kolumbiai karmester a 2022-2023-as szezonban minden sorozatot figyelembe véve 23 tétmeccsen hat gólt és öt gólpasszt jegyzett a piros-fehérek színeiben. A klub vezetése azonban nem volt elégedett a játékos mutatott játékával és formájával, ő pedig nem érezte jól magát a csapatnál, így még az idény vége előtt a kenyértörés mellett döntöttek.
Rodríguez 2014 és 2020 között a Real Madrid alkalmazásában állt, menet közben azonban két idényt kölcsönben eltöltött a Bayern München soraiban, és az utolsó madridi szezonja, a 2019-2020-as kiírás is felejthetően sikerült számára, így a “blancók” háza táján sem lehetett többé téma a visszatérése. Ezt követően az Evertonhoz került egykori edzője, Carlo Ancelotti szárnyai alá, majd a katari Al-Rayyan futballistája volt, de egyik csapatnál sem tudta megismételni fénykorában nyújtott teljesítményét.
James utoljára 2010-ben játszott Dél-Amerikában, amikor nevelőcsapata, az Envigado után az argentin Banfield futballistája volt. Tőlük indult európai útjára, ahol kezdetekben az FC Porto és az AS Monaco játékosa volt az emlékezetesre sikeredett 2014-es világbajnokságig.
Rodríguez 2011 óta 90 mérkőzésen lépett pályára a kolumbiai válogatottban, mely során 26 gólt szerzett.
Coisas incríveis acontecem aqui. O São Paulo Futebol Clube é sua nova casa, @jamesdrodriguez!
❤️🤍🖤#JamesTricolor #SejaSócioTorcedor#VamosSãoPaulo 🇾🇪 pic.twitter.com/voYq4VebdT
— São Paulo FC (@SaoPauloFC) July 29, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…