Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A Ferencváros a múlt héten 4-0-ra legyőzte az ír Shamrock Roverst az Európa-konferencialiga-selejtező második fordulójában…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Az idegenbeli visszavágó előtt a Ferencváros vezetőedzője, Máté Csaba a fradi.hu oldalon keresztül osztotta meg gondolatait:
“Az első forduló eredményének ismeretében nagyon fontos lesz a játékosaink számára, hogy ne túlélni akarjuk a mérkőzést, hanem a győzelem igényével lépjünk pályára. A mi helyzetünkben nagyon fontos az, hogy stabilitást érjünk el, ne legyen hullámzó a teljesítményünk, ezekből a mérkőzésekből próbáljunk önbizalmat meríteni, hogy kialakuljon egy csapategység, egyfajta játékstílus, ami jellemez minket. A legfontosabb üzenet az, hogy ne legyünk passzívak, jól reagáljunk arra, amit a hazai csapat csinál majd.”
“Úgy gondolom, ahogy tavaly is tették, agresszívebben fognak játszani, mint idegenben, akár feljebb tolják a védekezésüket is. Ezekre kell megtalálnunk a megfelelő válaszokat ahhoz, hogy holnap is sikeresek tudjunk lenni a mérkőzésen” – tette hozzá a tréner.
A zöld-fehérek csütörtök este 21 órától lépnek pályára a Shamrock Rovers vendégeként a biztos továbbjutás reményében.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…