Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított kapitányával, Giovanni Di Lorenzoval.
(Photo by Ivan Romano/Getty Images)
Eseménydús napokon van túl Giovanni Di Lorenzo. A Napoli kapitánya ugyanis tegnap ünnepelte 30. születésnapját, ma pedig a klub bejelentése nyomán hivatalossá vált, hogy Di Lorenzo új szerződést írt alá a csapattal. A közleményből kiderült, hogy a jobbhátvéd szinte karrierje végéig szóló szerződést kapott, hiszen 2028 nyaráig írt alá, ami tartalmaz egy plusz egy évre szóló hosszabbítási opciót is. A hírek szerint a hosszabbítás mellett Di Lorenzo fizetése is megemelkedett, ami éves szinten 3 millió eurót fog kitenni az új megállapodás értelmében.
Giovanni Di Lorenzo 2019 nyarán került az Empolitól 9,8 millió euró ellenében a Napolihoz. A klub színeiben azóta 184 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 13 gólig és 28 gólpasszig jutott.
🤝 Il Capitano in azzurro fino a giugno 2028 😍
💙 #ForzaNapoliSempre https://t.co/5aLM4MaDCC
— Official SSC Napoli (@sscnapoli) August 5, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…