Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az UEFA a hétfőn nyilvánosságra hozott határozatában pénzbüntetéssel és szektorbezárással sújtotta a Ferencvárost a legutóbbi hazai Ekl-selejtezőn tanúsított szurkolói magatartás miatt…
Az UEFA a hivatalos indoklás szerint a Shamrock Rovers elleni hazai Ekl-selejtezőn tapasztalt rasszista szurkolói magatartás miatt büntette meg a Ferencvárost. Az európai labdarúgó-szövetség 20 ezer euró pénzbírság mellett szektorbezárást is kiszabott a magyar bajnokra, melyet a soron következő hazai nemzetközi mérkőzésen kell letöltenie.
Az UEFA közölte, a Bajnokok Ligája selejtezőjében lejátszott NK Olimpija Ljubljana-Ludogorec mérkőzés Razgrad mellett öt Ekl-meccs miatt szabott ki büntetést, többek között az Ferencvárosra is, amely pénzbüntetést és szektorbezárást kapott, így nem lehet teltház a harmadik fordulóban a Hamrun Spartans ellen a Groupama Arénában.
Megbüntették a Sepsi OSK által kiejtett bolgár CSZKA Szófiát is, amelynek diszkriminatív magatartás miatt 20 ezer eurót, pirotechnikai eszközök használata miatt 15 250 eurót kell fizetnie.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…