Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő liverpooli kékek a portugál élvonalat (Liga Portugal Betclic) erősítő Sporting CP csapatától igazoltak csatárt.
(Photo by Tony McArdle/Everton FC via Getty Images)
Az Everton hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy leigazolták a Sporting Lisszabon tehetséges támadóját, Youssef Ramalho Chermitit. Az angolok 12,5 millió eurót fizettek a 19 esztendős labdarúgóért, akivel egy 2027-ig szóló szerződést kötöttek meg. A portugál játékos a 28-as mezszámot kapta újdonsült együttesénél.
Chermiti 2016-ban került a Sporting akadémiájára, amelynek első számú csapatába 2023 januárjában került fel. Azt követően rendre megkapta a lehetőséget a bizonyításra, így összesen 22 tétmérkőzésen léphetett pályára a klub színeiben, amelyeken 3 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…