A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A török bajnokságban (Süper Lig) szereplő Besiktas az angol élvonalat (Premier Leauge) erősítő Liverpooltól szerződtetett középpályást.
Alexander Oxlade-Chamberlain’in Transferi İçin Görüşmelere Başlandı
🔗 https://t.co/ewas1tgAqH pic.twitter.com/tqmshQFVcB
— Beşiktaş JK (@Besiktas) August 14, 2023
A Besiktas hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy leigazolták a Liverpooltól szerződése lejártával távozó Alex Oxlade-Chamberlaint. Az angol játékos ennek következtében ingyen tette át székhelyét a törökökhöz, akikkel egy 3 éves szerződést kötött meg.
A 29 éves középpályás a Southamptonban nevelkedett, amelynek első számú keretéhez 2010-ben került fel. Egy évvel később vásárolta meg őt az Arsenal 13,8 millió euróért cserébe, majd az “ágyúsoktól” 2017-ben távozott a Liverpool kedvéért, akik 38 millió eurót fizettek érte. A “vörösöknél” A 6 szezonja alatt minden versenysorozatot figyelembe véve csak 146 mérkőzésen kapott lehetőséget, mert sokszor bajlódott sérülésekkel. A liverpooliaknál 18 gólt szerzett és 15 gólpasszt osztott ki.
Bórítókép: John Powell/Liverpool FC via Getty Images
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…