Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított kulcsjátékosával, Michael Olisével.
(Photo by Charlotte Wilson/Offside/Offside via Getty Images)
Egész nyáron kérdéses volt, hogy hol folytatja pályafutását a Crystal Palace sztárja, Michael Olise. A 21 éves szélső iránt ugyanis több sztárcsapat is érdeklődött a Manchester City és a Chelsea személyében. Olise korábbi, 2026 nyaráig érvényes szerződésében ugyanis szerepelt egy 35 millió fontos kivásárlási ár, amit mindkét klub kész lett volna kifizetni. A Palace azonban a mai nap folyamán hivatalos oldalán bejelentette, hogy sikerült megállapodniuk sztárjukkal, aki egy új, 4 évre szóló megállapodást írt alá a csapattal, a kontraktusából pedig kikerült a kivásárlási záradék, amivel a londoni klub elkerülte, hogy Wilfried Zaha után egy újabb sztárját elveszítse ezen a nyáron.
Michael Olise 2021 nyarán igazolt a Crystal Palacehoz, akik 9,3 millió eurót fizettek érte a Reading csapatának. A klub színeiben azóta 71 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 6 gólig és 19 gólpasszig jutott. Piaci értékét 38 millió euróra teszi a transfermarkt.
I’m absolutely delighted to announce @m.olise has decided to commit his future to Crystal Palace football club and this afternoon signed a new four year deal with the club.
@m.olise is an 🦅 ❤️💙🦅
— Steve Parish (@CEO4TAG) August 17, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…