Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az UEFA a csütörtöki napon hozta nyilvánosságra, hogy az egyes kategóriákban mely három szereplőt jelöli az év legjobbjai díjakra…
(Photo by James Gill – Danehouse/Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség döntése értelmében a BL-győztes Manchester City két klasszisa, Erling Haaland és Kevin De Bruyne, valamint a világbajnoki címet nyerő Lionel Messi közül kerülhet ki a 2022-2023-as idény legjobb játékosa.
A triplázó City két klasszisa oroszlánrészt vállalt az angol csapat páratlan sikereiből, Haaland a bemutatkozó szezonjában gólrekordot döntött a PL-ben, miközben Messi a PSG-ben nyújtott kiegyensúlyozott teljesítménye mellett ellenállhatatlan teljesítménnyel segítette világbajnoki címhez az argentin válogatottat.
Azt már most eghatározták, hogy mely játékosok végeztek a 4-11. helyen a rangsorban:
4. Ilkay Gündogan (Manchester City/Barcelona)
5. Rodri (Manchester City)
6. Kylian Mbappé (Paris Saint-Germain)
7. Luka Modric (Real Madrid)
8. Marcelo Brozovic (Inter/Al-Naszr)
9. Declan Rice (West Ham/Arsenal)
10. Alexis Mac Allister (Brighton/Liverpool)
11. Jesús Navas (Sevilla)
Az UEFA augusztus 31-én a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolásával együtt adja át az év labdarúgójának, valamint az év edzőjének járó díjakat.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…