2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Atalanta együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy értékesítette török védőjét, Merih Demiralt, aki az Al-Ahli csapatában folytatja pályafutását.
(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)
Az Atalanta együttese a mai nap folymán bejelentette, hogy eladta Merih Demiralt az Al-Ahli csapatának. A török játékos értékesítése nem volt meglepő, hiszen hosszú ideje pletykálták, hogy Demiral nem jött ki jól Gian Piero Gasperinivel, ami miatt egyre kevesebb lehetőséget kapott az edzőtől. A források szerint a 25 éves játékosért 20 millió eurót kapott a bergamói klub az Al-Ahlitól, de ez különböző bónuszok teljesülése esetén még tovább növekedhet. A szaúdi klub bejelentése alapján Demiral 3 évre, azaz 2026 nyaráig kötelezte el magát új csapatánál.
Merih Demiral 2019 januárjában került a Serie A vérkeringésébe, ahol a Sassuolo, a Juventus és az Atalanta csapatában is megfordult. A török összességében 2 szezont húzott le az Atalanta együttesében, ez idő alatt 70 mérkőzésen 3 gólig és 3 gólpasszig jutott.
Az Al-Ahli Demiral megszerzésével még tovább növelte az idén nyáron Európából elszipkázott játékosok listáját, hiszen korábban csatlakozott már a kerethez Edouard Mendy, Roger Ibanez, Franck Kessié, Allan Saint-Maximin, Riyad Mahrez és Roberto Firmino is.
Merhaba, Demiral! 💪
Our new warrior ⚔️@Merihdemiral #ديميرال_أهلاوي pic.twitter.com/DmH6grgK1G— Al-Ahli Saudi Club (@ALAHLI_FCEN) August 19, 2023
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…
Rice és Ödegaard hiányát is elbírta a csapat!