Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az olasz sajtóban az elmúlt napokban ismét felerősödtek a Juventus támadójának távozásával kapcsolatos híresztelések…
(Photo by Luca Rossini/NurPhoto via Getty Images)
A Calciomercato információi szerint a Fulham és a Sevilla egyaránt szívesen látná soraiban Moise Kean-t a Juventustól, miután mindkét csapat erősíteni akarja a csatársorát.
A 23 éves támadó a torinóiaknál nevelkedett, majd az Everton színeiben már a Premier League-ben is kipróbálhatta magát, két évvel ezelőtt azonban visszatért a zebrákhoz. Kean az elmúlt két idény alatt együttvéve 82 pályára lépés alatt 14 gólt szerzett, de rendszerint adós maradt a kiegyensúlyozott teljesítménnyel, így korántsincs érinthetetlen helye a csapatnál.
Az olasz válogatott csatártehetsége pályafutása eddigi legjobb idényét a Paris Saint-Germainnél töltött kölcsön alatt futotta, Kean ugyanis a 2020-2021-es idényben 41 meccsen 17 találatig jutott.
Keant még két évig köti szerződés a Juventushoz, így akár a kölcsönadása is szóba kerülhet.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…