Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy pár hétig nem számíthat nyári szerzeményére, Mason Mountra, aki egy kisebb sérülést szenvedett.
(Photo by Visionhaus/Getty Images)
A “Vörös Ördögök” nyári szerzeménye fontos szereplője lehet Erik ten Hag jövőbeni terveinek, hiszen eddig mind a két bajnokin kezdőként számított rá a menedzser. A 64 millió euróért érkező középpályás azonban a Tottenham elleni bajnokin megsérült, így egy rövidebb ideig nem áll majd a holland mester rendelkezésére. A klub a hivatalos közleményében nem tér ki pontosan Mount sérülésére, de az biztos, hogy a visszatérésére csak a válogatott szünet utáni időszakban lehet számítani. A középpályás így biztosan kihagyja a Nottingham elleni hazai és az Arsenal elleni idegenbeli bajnokit is.
Mount sérülése miatt Erik ten Hag minden bizonnyal Christian Eriksent fogja játszatni ezen poszton.
ℹ️ An update on the fitness of Mason Mount ahead of our #PL fixture v Nottingham Forest 👇#MUFC
— Manchester United (@ManUtd) August 22, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…