Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Vasárnapra virradóra az MLS szünet utáni folytatásában az Inter Miami a New York Red Bulls otthonában lépett pályára…
(Photo by Bruce Bennett/Getty Images)
A Leagues Cup megnyerésével új erőre kapó Inter Miami 2-0-s győzelmet aratott a New York Red Bulls vendégeként, így a floridai gárda máris elmozdult a keleti konferencia utolsó helyéről. A veszélyesebben futballozó vendégek az első játékrész végén szerezték meg a vezetést a fiatal paraguayi Diego Gómez fordulásból lőtt védhetetlenül a hálóba. Az elmúlt hetek sorozatterhelése után az Inter Miami legnagyobb sztárja, a 36 éves Lionel Messi csak a 60. percben lépett pályára csereként, ám azonnal új színt tudott vinni csapata játékába, amely az egygólos vezetés birtokában több veszélyes ellentámadást vezetett. Végül a 89. percben egy hosszú akció végén a hétszeres aranylabdás betalált, miután egy kiváló passzal kiugratta Cremaschit, majd a visszapasszt közelről az üres kapuba passzolta. A Fort Lauderdale-i gárda zsinórban 11 bajnoki mérkőzés után diadalmaskodott újra, és megkezdte a felzárkózást a rájátszásért.
A 36 éves argentin klasszis minden sorozotot beleszámítva kilenc meccsen 14 pontot (11 gól + 3 assziszt) jegyzett eddig új csapatában.
New York Red Bulls – Inter Miami 0-2 (0-1)
Gólszerzők: – ill. D. Gómez (37.), Messi (89.)
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…