Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az olasz bajnokság (Serie A) elmúlt idénye végeztével kieső Cremonese fontos erősítésről számolt be…
(Photo by Simone Arveda/Getty Images)
Az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Cremonese bejelentette, hogy vételi opcióval kölcsönvette a Serie A-ba frissen feljutó Genoa rutinos támadója, Massimo Coda szolgálatait.
A 34 éves csatár annak idején szülővárosa csapatában, a Cavesében kezdte pályafutását. Coda később kipróbálta magát a svájci másodosztályban és a szlovén élvonalban külföldön is, de pályafutása jelentős részében az olasz alacsonyabb osztályú bajnokságban szerepelt. Például 2008 és 2011 között már a cremonaiakat is erősítette, az akkor harmadosztályú csapat színeiben 86 mérkőzésen 24 gólt szerzett. A Parmával az első osztályban is szerepelt, de az igazi terepének a Serie B bizonyult.
A Salernitana színeiben 2015 és 2017 között két szezon alatt 31 gólt szerzett a másodosztályban, majd a Benevento első élvonalbeli szezonjában négyszer talált be. Codda követte a “boszorkányokat a B-be és a 2018-2019-es szezonban 21 bajnoki találatig jutott, három év alatt 34 gólt szerzett a csapat színeiben. Az ezt követő két idényben 22, ill. 20 bajnoki gólt szerzett a Lecce játékosaként, miközben mindkétszer a másodosztály gólkirálya lett. Az elmúlt idényt a Grifoni alkalmazásában töltötte, miközben 31 találkozón tíz találatot jegyzett.
A rutinos gólvadász a másodosztályban még mindig a legjobb csatárok közé tartozik, bármelyik csapat mezét is viselje.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…