Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönadta skót védőjét, Kieran Tierneyt a Real Sociedad csapatának.
(Photo by Howard Smith/ISI Photos/Getty Images)
Hosszú ideje lógott a levegőben, hogy Kieran Tierney nagy bizonyossággal nem az Arsenal mezében fogja lejátszani a 2023/24-es szezont. A skót játékos ugyanis Mikel Arteta irányítása alatt egyértelműen a cserepadra szorult, az elmúlt egy évben pedig Zinchenko és Timber megszerzésével még hátrébb került a ranglétrán. A 26 éves játékos annak ellenére sem reménykedhetett több játéklehetőségben, hogy Timber súlyosan megsérült, így nem meglepő módon mindkét fél azt látta a legjobb megoldásnak, ha Tierney más csapatnál tölti a most kezdődő idényt. Ez a csapat végül a Real Sociedad gárdája lett, akik kölcsönbe szerezték meg a skót válogatott futballistát a 2023/24-es kiírásra. A két klub kommunikációjából az derül ki, hogy Tierney csak az idény végéig marad a spanyol klubnál, azaz opciós vásárlási jogot nem szerzett a csapat a balhátvédre.
Kieran Tierney 2019 nyarán 27 millió euró ellenében került az Arsenalhoz a Celtic csapatától. A londoni klub színeiben azóta 124 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 5 gólig és 14 gólpasszig jutott.
All the best this season, Kieran ❤️
— Arsenal (@Arsenal) August 27, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…