Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő “oroszlánok” mindenképpen megszeretnék hosszabbítani támadójuk szerződését a következő hetekben.
(Photo by Neal Simpson/Sportsphoto/Allstar via Getty Images)
A Football Insider értesülései szerint az Aston Villa és Ollie Watkins között megszületett egy szóbeli megállapodás a játékos szerződésének meghosszabbításáról. Az elmúlt idényt jól záró angol csatár jelenlegi kontraktusa 2025-ig szól a csapattal, amelyet a hírek szerint 2028-ig fognak megújítani a felek.
A 27 éves játékos 2020-ban igazolt a birminghami együtteshez a Brentfordtól 34 millió euróért cserébe. Azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 120 mérkőzésen 46 gólt és 15 gólpasszt jegyzett az “oroszlánok” színeiben. Watkins élete egyik legjobb formájában fejezte be az elmúlt szezont, ugyanis a 2022/23-as idényben az Aston Villa utolsó 16 Premier League mérkőzésén 12 gólt szerzett és kiosztott mellette 2 gólpasszt is. A jelenleg futó szezonban is remek rajtot vett a 7-szeres angol válogatott csatár, 4 tétmérkőzésen 3 gólt lőtt és 2 előkészítést vállalt magára.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…