Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 2. fordulójában a Bayern München hazai pályán 3-1-re győzte le az Augsburgot, újdonsült csatárigazolásuk, Harry Kane pedig duplázott a találkozón. Az angol válogatott támadó szerint azonban ennek is ellenére is “van még hova fejlődnie” a bajor csapatnak.
(Photo by Daniel Kopatsch/Getty Images)
Harry Kane úgy véli, hogy a Bayern Münchennek “még van hova fejlődnie”, annak ellenére, hogy két góllal mutatkozott be a hazai közöségnek. A Tottenham Hotspur korábbi támadója mindkét félidőben betalált a német bajnok vasárnapi, Augsburg elleni 3-1-es győzelme során. Felix Uduokhai öngóljával a Bayern szerzett vezetést az Allianz Arénában, majd Kane a szünet előtt egy büntetővel megszerezte az első találatát. A második játékrészben pedig egy jól eltalált második góllal lezárta a mérkőzést, ezzel bebiztosítva a Bayern száz százalékos szezonkezdését, hiába szépített Dion Beljo a hajrában.
“Jó győzelem volt a szezon első hazai mérkőzésén”
– mondta Kane a mérkőzés után.
“Jó lehetőségeket alakítottunk ki, több gólt is szerezhettünk volna. A pálya utolsó harmadában még van hova fejlődnünk. Nagyszerű minőséggel rendelkezünk. Tetszik a kémia a csapatban, egyre jobban összenövünk. Őrült és izgalmas hetek voltak ezek számomra. Minden nagyon pozitívan alakult.”
Kane három góllal a Bayern góllövőlistájának élén áll, mióta a hónap elején Németországba igazolt, és csapattársait már lenyűgözte a gyors és remek kezdése.
“Ő egy világklasszis labdarúgó és egy nagyszerű srác
– mondta csapattársa, Leon Goretzka.
“Észrevehető az aurája az öltözőben, és rögtön vezetőként fog érvényesülni. Ő abszolút nyereség a számunkra.”
A Bayern és Kane szombaton a Borussia Mönchengladbach ellen tér vissza a pályára.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…