Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A nyár egyik legváratlanabb átigazolása történhet meg a zárónapok folyamán, hiszen Ansu Fati a Brighton and Hove Albion színeiben folytathatja a pályafutását!
(Photo by Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images)
Maga Fabrizio Romano, az olasz transzferguru számolt be a hírről miszerint Ansu Fati Angliába való átigazolása már “Here We Go!” állapotban van, amely azt jelenti, hogy a fiatal spanyol támadó érkezését bármelyik pillanatban bejelentheti a Brighton and Hove Albion.
A megdöbbentő transzfer részletei azonban egy kicsit tisztázzák a helyzetet, hiszen a beszámolók szerint az FC Barcelona csak 1 éves kölcsönbe, 2024 nyaráig engedi el a 20 éves tehetségét, és a Sirályok nem kapnak vételi opciót Ansu Fati játékjogára.
A transzfer azonban felszabadítja Fati idei fizetését az FC Barcelona számára, amelynek köszönhetően a csapat újabb játékosokat tud leigazolni a Deadline Day folyamán, köztük a régóta vágyott portugál védőt, Joáo Cancelót.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…