Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
A korábbi várakozásoknak megfelelően a Juventus végleg elköszönt a keretből kirakott egykori csapatkapitányától…
A Juventus hivatalosan is elköszönt a keretéből kitett Leonardo Bonuccitól, akitől így véglg elváltak útjaik.
A 36 éves hátvéd a közelmúltban játszotta 500. tétmérkőzését a torinói gárda mezében, melyet 2010 óta erősít, leszámítva az AC Milannál töltött 2017-2018-as idényt. Bonucci ez idő alatt nyolc bajnoki címet, öt olasz Szuperkupát és négy olasz kupát nyert az “Öreg Hölgy” játékosaként, miközben 2015-ben és 2017-ben egyaránt BL-döntőt játszhatott. A veterán játékost még egy évig kötötte volna szerződés a csapatához.
Bonucci 2008 óta 120 mérkőzésen szerepelt az olasz válogatottban, tagja volt a 2021-es Európa-bajnokságon diadalmaskodó és a 2012-es Eb-n ezüstérmes csapatnak.
A korábbi hírek szerint a rutinos védő a BL-résztvevő Union Berlinben folytatja pályafutását, amely vélhetően rövidesen be fogja jelenteni a leigazolását.
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását