Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
A pénteki napon tűzték ki a spanyol válogatott keretét a szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőkre…
(Photo by Eric Alonso/Getty Images)
A spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Luis de la Fuente kijelölte a nemzeti csapat keretét a soron következő két, szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőre.
Némi meglepetésre a spanyol felnőtt válogatott névsorában helyet kapott a Barcelona mindössze 16 esztendős tehetsége, Lamine Yamal is, aki csak ebben a szezonban kezdett állandó játéklehetőséghez jutni a katalánoknál. A fiatal csatár marokkói felmenőkkel is rendelkezik, azonban ha pályára lép tétmeccsen a spanyol válogatottban, akkor már nem lesz lehetősége másik válogatottat választania.
“Nem a futballista korát nézzük, hanem hogy milyen szinten van. Készen áll arra, hogy a legmagasabb szinten játsszon. A jövő fontos szereplője lehet” – tette hozzá a szövetségi kapitány.
De La Fuente a fiatalabbak közül Alex Baenát és Abel Ruizt is meghívta a keretbe, Ferran Torres viszont nem tagja a névsornak.
Az első két Eb-selejtezőn három pontot szerző spanyol válogatott Grúzia és Ciprus ellen folytatja szereplését a kvalifikációban.
Kapusok: Unai Simon (Athletic Club), Kepa Arrizabalaga (Real Madrid), David Raya (Arsenal)
Hátvédek: Dani Carvajal (Real Madrid), Cesar Azpilicueta (Atlético Madrid), Robin Le Normand (Real Sociedad), David Garcia (Osasuna), Pau Torres (Aston Villa), Aymeric Laporte (Al-Nasszr), Alejandro Balde (Barcelona), Jose Gaya (Valencia)
Középpályások: Rodrigo Hernandez (Manchester City), Gavi (Barcelona), Mikel Merino (Real Sociedad), Martin Zubimendi (Real Sociedad), Alex Baena (Villarreal), Fabian Ruiz (Paris Saint-Germain)
Támadók: Alvaro Morata (Atlético Madrid), Joselu Mato (Real Madrid), Marco Asensio (Paris Saint-Germain), Dani Olmo (RB Leipzig), Nico Williams (Athletic Club), Abel Ruiz (Braga), Lamine Yamal (Barcelona)
🔴 𝗢𝗙𝗙𝗜𝗖𝗜𝗔𝗟 | Squad list for the matches against Georgia and Cyprus
➡️ These are the 𝟮𝟰 𝗳𝗼𝗼𝘁𝗯𝗮𝗹𝗹𝗲𝗿𝘀 who will participate in these matches in the group stage of the qualification for Euro 2024.
🔗 https://t.co/5j96pd7WNy#VamosEspaña | #EURO2024 pic.twitter.com/qFZQPrSPOK
— Spanish Football (@SpainIsFootball) September 1, 2023
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..