Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Nottingham Forest együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a PSV Eindhoven középpályását, Ibrahim Sangarét.
(Photo by Photo Prestige/Soccrates/Getty Images)
Az átigazolási időszak véghajrájában még egy nagyot robbantott a Nottingham Forest gárdája. Az angol klub ugyanis hivatalos oldalán bejelentette, hogy megszerezték a PSV Eindhoven meghatározó játékosát, Ibrahim Sangarét. Az elefántcsontparti játékos iránt nagy volt az érdeklődés a nyár folyamán, hiszen korábban a Bayern München és a Liverpool együttesénél is felvetődött a neve. Végül egyik csapat sem tett konkrét lépést a megszerzéséért, ezt pedig a Forest kihasználta és 30 millió euró ellenében megszerezték a középpályás játékjogát.
Ibrahim Sangaré 3 szezont töltött el a PSV csapatánál, ez idő alatt 140 mérkőzésen 15 gólig és 10 gólpasszig jutott, a klubbal pedig összesen 5 trófeát nyert. Új állomáshelyén 5 évre, azaz 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá.
The news you have all been waiting for…#WelcomeIbrahim 🇨🇮 pic.twitter.com/m9DGsPJ4MX
— Nottingham Forest (@NFFC) September 1, 2023
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..