A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Az Európa-bajnoki selejtezősorozat 4. fordulójában Szerbiába látogatott a magyar válogatott, ahol egy rangadón dőlhetett el, melyik csapat kerül a G-csoport élére.
Habár a stadionban nem volt őrületes hangulat, a nagy tét érződött a felek játékán. Főleg a szerbek tűntek megilletődöttnek az első percekben: a magyar csapat vendégként is kezdeményezett és irányította az eseményeket. Marco Rossi együttese nyugodtan szövögette az akciókat és kontrollálta az összecsapást – egészen a 10. percig, amikor is a piros mezes hazaiak váratlanul megvillantak. Dibusz előre rúgott labdája után gyorsan és könnyedén jutott a labda a magyar kapu előterébe, ahol a védők már vert helyzetben nézhették, ahogy a hazai támadók kipasszolják a kapujából kimozduló Dibuszt. Vlahovic azonban – aki üres kapura lőhetett – hatalmasat hibázott és mellé gurított. A menteni igyekvő Szalai Attila azonban egy rendkívül szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába továbbította a labdát, így a szerbek előnybe kerültek.
Ezek után a játék képe nem változott sokat. Magyarország járatta a labdát, majd Szerbia egy-egy alkalommal a semmiből helyzetbe került – amit kihagyott. Mondhatni a mieink remekül játszottak – csak épp a védekezésben akadtak jelentősnek mondható problémák. Az idő múlásával azonban sikerült valamelyest stabilizálni a helyzetet és fél óra elteltével már (némi szerencsével) megjöttek az első magyar lehetőségek is. Főleg gyors akciókkal tudtunk zavart kelteni a rendezetlen hazai játékosokkal szemben. A 34. percben is épp ez vezetett sikerre: a jobbszélen sikerült megbontani a hazai védelmet, ami után Sallai ziccerben léphetett ki. Lövése kipattant Vanja Milinkovic-Savicról, a kipattanó azonban némi szerencsével Varga Barnabáshoz került, aki be is vette az üresen maradt kaput. Itt azonban nem ért véget a magyar öröm: alig két perccel később egy szöglet utáni kavarodást sikerült kiharcolnunk és Willi Orbán találatával már Magyarország volt előnyben. Az eredmény pedig a szünetig már nem változott, 2-1-es vendég vezetéssel mehettek pihenni a csapatok.
A második félidő már teljesen máshogy nézett ki, mint az első. Szerbia kettős cserével indított és a pályán kisajátították a labdát – onnantól ők diktálták a tempót. Sokáig nem tudták feltörni a magyar védelmet, az 58. percben azonban már veszélyeztetni tudtak: Dibusz hatalmasat védett. Ettől a ponttól egy nehéz időszak kezdődött, több veszélyes hazai akcióval. A 75. perc hozta a legkomolyabb lehetőséget, amikor is a kapufa segítette ki Dibuszt – centiken múlott a 2-2. A magyar válogatott teljesen visszaállt és hősiesen védte azt a soványka, egy gólos előnyt. Szerbia mindent elkövetett, de ezen az estén a helyzetkihasználásuk nem volt épp kifogástalan. Gudelj még a hosszabbításban közel járt a gólhoz, de lövése nem talált kaput, így Szerbia is pont nélkül maradt.
Magyarország egy rendkívül fontos meccset nyert meg idegenben, a legnagyobb riválissal szemben. Szerbia Litvánia ellen folytatja a selejtező-sorozatot, mi pedig egy Csehország elleni felkészülési meccsel hangolódunk az októberi szerbek elleni visszavágóra.
Szerbia: Vanja Milinkovic-Savic – Pavlovic, Gudelj, Veljkovic – Kostic (Mladenovic), Sergej Milinkovic-Savic, Maksimovic (Milenkovic), Radonjic (Zivkovic) – Vlahovic (Jovic), Mitrovic, Tadic (Ilic). Szövetségi kapitány: Dragan Stojkovic.
Magyarország: Dibusz – Kerkez (Fiola), Szalai Attila, Orbán, Lang, Nego – Nagy Ádám (Kata), Styles – Szoboszlai, Varga Barnabás (Ádám), Sallai (Csoboth). Szövetségi kapitány: Marco Rossi.
A G-csoport másik ma rendezett mérkőzésén fordulatos, drámai hajrá döntött a pontok sorsáról. Montenegró úgy nézett ki, hogy nagy meglepetésre vereséget szenvedhet, miután a 71. percben Paulauskas góljával Litvánia előnybe került. Jött azonban a vendégek válasza, akik még a rendes játékidőn belül fordítani tudtak – de ez sem volt elég a győzelemhez. A 94. percben ugyanis Litvánia ismét betalált, így végül 2-2-es döntetlennel zártak a felek.
Litvánia – Montenegró 2-2 (0-0)
Gólszerzők: Paulauskas (71.), Krstovic (78.), Savic (89.), Cernych (94.)
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…