Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A magyar válogatott 2-1-es győzelmet aratott Szerbia vendégeként a legutóbbi Európa-bajnoki selejtezőjén…
(Photo by Srdjan Stevanovic – UEFA/UEFA via Getty Images)
A szerb válogatott szövetségi kapitánya, Dragan Sztojkovics csalódottan, de racionálisan értékelt a találkozó után:
“Jól kezdtünk, volt pár helyzetünk az elején, és gólt is szereztünk, de rövid időn belül a magyar csapat váltani tudott, és két gyors góljával megfordította a mérkőzést. Az első félidőben nem voltunk elég mozgékonyak, de a második félidőt már egyértelműen uraltuk. Próbálkoztunk, de sajnos gólt nem tudtunk szerezni. Nem tragédia, ami történt. Szerettünk volna persze egyenlíteni vagy nyerni, de ez a szerencsén is múlik. Most nem volt szerencsénk, a labda néha erre pattan, néha arra, most többnyire úgy pattant, hogy a magyar csapatnak volt jó.”
“Erős ellenféltől kaptunk ki. Az első félidő a magyaroké volt, a második miénk, közel álltunk a döntetlenhez, de nem sikerült. Ennyi. A fiúk megtettek mindent, próbáltuk frissíteni is a csapatot, igyekeztünk támadni, de az egyenlítés nem sikerült. El kell fogadni ezt a vereséget, már a következő meccsre kell összpontosítani” – szögezte le a szerbek kapitánya.
A magyar válogatott mögött a csoport második helyén álló Szerbia vasárnap Litvánia otthonába látogat.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…