Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Mint ismert, a magyar válogatott 2-1-es győzelmet aratott Szerbia vendégeként a legutóbbi Európa-bajnoki selejtezőjén…
(Photo by Srdjan Stevanovic – UEFA/UEFA via Getty Images)
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a mérkőzést követő nyilatkozatában elmondta hogyan bíztatta társait a találkozó előtt, és azt is elmondta, hogy azért mert a Liverpoolban játszik nem kell őt másként kezelni.
“Sok válogatott jön úgy ide, hogy elakarja vinni a három pontot, de csak nagyon kevesen távoznak innen annyival. A mérkőzés előtt arról beszéltem a csapatnak, hogy mi akarjuk jobban ezt a meccset megnyerni, és ez a pályán is látszott. De nemcsak azért, mert én csapatkapitányként ezt mondtam, hanem mindenki fejében benne volt, hogy ez mekkora lépés lehet az Európa-bajnokság felé”
– nyilatkozta a találkozót követően Szoboszlai.
“Akárki akárhol játszik, ugyanolyan játékos, mint a többiek, és nem kivételezünk a másikkal. Mindenki ugyanúgy tekint mindenkire, egyenlőek vagyunk az öltözőben, legyen az stábtag, legyen az edző, vagy legyenek a játékosok”
– jegyezte meg a csapatkapitány.
A selejtezőcsoport jelenlegi állása:
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…