Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A világbajnoki címvédő argentin válogatott 1-0-s győzelmet aratott Ecuador felett az első világbajnoki selejtezőjén…
(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
Az argentin válogatott csapatkapitánya, Lionel Messi a mérkőzés hajrájában cserélt kért, melyet a meccs után a 36 éves játékos egyszerűen a fáradtsággal magyarázott:
“Végig jól éreztem magam a pályán, de kemény mérkőzés volt, sok fizikai párharccal, így a végére elfáradtam. Valószínűleg egyre többször fogok cserét kérni a hajrában.”
“A barátságos mérkőzéseken és a mai találkozón is megmutattuk, hogy nem kényelmesedtünk el. Tisztában kell lennünk azzal, hogy nagyon élveztük ezt az egészet, de amit tettünk, az már megtörtént. Előre kell nézni, minden meccsen a legjobbat kell nyújtanunk, hiszen hiába vagyunk világbajnokok, ha hátradőlünk, elhalad mellettünk a világ. Minden selejtezőn a 100 százalékot fogjuk nyújtani, csak így érhetünk el sikereket. Sok nehéz meccsünk lesz, de talpon kell maradnunk” – tette hozzá a hétszeres Aranylabdás a mérkőzésről, melyet egy látványos szabadrúgásgóllal döntött el.
A találkozó után az argentin válogatott szövetségi kapitánya, Lionel Scaloni közvetlen a meccs után még nem tudta mi állt Messi kérésének hátterében: “Ő kérte a cserét, magamtól nem hoztam volna le. Ki fogjuk vizsgálni őt, hogy van-e bármi problémája, még friss az egész. Ennek fényében dőlhet el, hogy a következő mérkőzésen számíthatunk-e rá.”
“Hihetetlen mérkőzés volt, a végsőkig küzdött a csapat, ahogyan azt egy hazai selejtezőn kell. Büszke vagyok arra a teljesítményre és mentalitásra, amit nyújtottak a játékosok. Sok párharcot nyertünk, amelyeket pedig elvesztettünk, azokra jól tudtunk reagálni. Cuti Romero fantasztikus teljesítményt nyújtott a védelemben, Leo Messi pedig ismét igazolta klasszisát” – értékelte a kapitány csapata teljesítményét.
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!