Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sallai: “Nagyon sok hibával játszottunk…”

A magyar válogatott 1-1-es döntetlent játszott Csehország ellen felkészülési mérkőzésen vasárnap a Puskás Arénában…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Sallai Roland a mérkőzést követően elmondta, hogy sok hibával játszott a válogatott, de ez részben a fáradtságnak is betudható a Szerbek elleni mérkőzést követően, azonban ezen javítani kell a jövőben mindenképpen.

“Nagyon sok hibával játszottunk, ugyan akadtak helyzeteink, nekem kettő is. Már az elsőt is be kellett volna lőni, a másodikat szerencsére sikerült is. Meg szerettük volna nyerni a mérkőzést”

– nyilatkozta a 26 éves játékos.

“Nehéz meccs volt, a cseh csapatnak sok remek játékosa van. Óriási sztárjuk nincs, de csapatként nagyon egyben vannak, jól funkcionálnak. A szerbek elleni mérkőzés sokat kivett belőlünk. A csapaton éreztem némi fáradtságot személy szerint, ezért is csúsztak be hibák, viszont ezt ki kell küszöbölni a következő mérkőzésekre”

– tette hozzá Sallai.