Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
Ahogyan arról beszámoltunk, az elmúlt hetekben az egyik szaúdi csapat a magyar válogatott játékosát is megkereste…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Freiburgnál játszó magyar válogatott szélső, Sallai Roland a Sportal részére adott interjúban ismerte el a szaúdiak ajánlatát és azt is tisztázta, hogy miért döntött a megkeresés elutasítása mellett:
“Az Al-Ettifaq valóban ajánlatot tett a Freiburgnak, amelyet a klubom azonnal elutasított. Nyilván mindenki pénzből él, nincs az a futballista, aki az ilyen ajánlatot látva nem gondolkodik el, és mindenkinek szíve joga úgy dönteni a jövőjéről, ahogy a legjobbnak látja. Én azt gondoltam, hogy a mostani életszakaszomban, 26 esztendősen még nem érkezett el az a pillanat, hogy Szaúd-Arábiába szerződjek. Egy ilyen váltást még korainak éreztem, mert továbbra is az európai futballban képzelem el a jövőmet. Gyerekként volt egy álmom, amelyben egy topcsapatban képzeltem el magam, és szerettem volna tovább kergetni a gyerekkori vágyaimat. Minden nap azért dolgozom, hogy ez az álom valóra váljon, érzésem szerint nem is vagyok annyira távol tőle.”
“Nem ilyen értékrend mentén neveltek, úgyhogy nem vonz a luxusélet. Minden ember más, mindenki úgy formálja az életét és a jövőjét, ahogy a legjobbnak látja, de én mindig a karriert helyeztem az első helyre. Mindig arra gondoltam, hogyha az ember sikeres abban, amit csinál, akkor az magával hozza az anyagi biztonságot is. Most csak az motivál, hogy minél magasabb szinten futballozhassak, emellett minden más háttérbe szorul” – tette hozzá Sallai.
A magyar válogatott csehek elleni felkészülési mérkőzésén eredményes szélső remek formában kezdte az új idényt, hiszen klubcsapatában bajnoki és kupameccsen is betalált.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…