Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Világfutball: mutatjuk a 10 legértékesebb klubot! – képpel

A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) készített egy összeállítást arról, hogy a Top 5 európai bajnokságon túl, mely csapatok bírnak a legértékesebb jáétkoskerettel.

 

Nem meglepő módon, a szaúdi klubok előretörését ez a lista is igazolja, hiszen az ország négy nagy klubja (Al-Hilal, Al-Ahli, Al-Nassr, Al-Ittihad) mind megtalálható a listán.

Érdekesség, hogy az angol futball gazdasági erejét is hűen tükrözi a felsorolás, hiszen a Premier League-ből a három kieső, a másodosztályba (Championship) csúszó Leicester City, Leeds United és Southampton hármasa igen előkelő helyen szerepel, egyaránt több mint 200 millió eurós összeértékkel.

A CIES-nél első szaúdi Al-Ahlit éppen a Leicester követi, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az európai klubfutball hagyományosan ‘nagy neve’, az Ajax fért fel.
A Top 10-ben találjuk még a portugál Benficát, valamint talán kisebb meglepetésre a brazil Flamengot is.

Az alábbi felsorolás összegeibe beleszámították az átigazolásokra fordított összegeket, illetve a szerződéskötéskor megfogalmazott egyéb bónuszok összegeit is.

 

(Borítókép: Photo by Francois Nel/Getty Images)