A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A Ferencváros kispadjáról a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában történt kiesés után kirúgott szakember továbbra sem tudta feldolgozni a menesztését…
A Ferencváros vezetőedzői posztjáról két hónappal ezelőtt a feröeri KÍ Klaksvík elleni kiesést követően menesztett Sztanyiszlav Csercseszov az orosz Sport Expressnek adott interjúban utódja, az azóta szintén félreállított Máté Csabáról is beszélt:
“Amikor az FTC-hez kerültem, Csaba már ott dolgozott. Beszélgettünk, megtaláltuk a közös nyelvet, teljes jogú kollégánk lett. Amikor utánam Máté átvette a csapat irányítását, tíz meccsen kilenc győzelmet aratott. És utána kirúgták. Ilyen helyzetben nehéz bármit is kommentálni. Egy nevetséges meccs jött, amire egyáltalán nem számítottam. Nem volt előjele egy ekkora vereségnek, a Ferencváros további eredményei pedig azt mutatták, hogy a csapat jó formában van: ha az ellenkezője történt volna, Csabának nehéz lett volna ennyi meccset megnyerni ilyen teljesítménnyel.”
“Mellesleg ennek a sorozatnak a főszereplője a nyári szerzeményünk, Varga Barnabás volt, akinek a szerződtetéséhez ragaszkodtunk, de az idény elején még nem volt ideje játékba lendülni, csak azután jött részéről az áttörés” – magyarázta az orosz tréner.
Csercseszov a jövő nyártól az Eintracht Frankfurthoz igazoló Lisztes Krisztiánról is elmondta a véleményét: “Az Eintracht Frankfurt nemrég bejelentette, hogy megvásárolta Lisztes Krisztiánt, akinek az édesapja is játszott Németországban. Amikor az asszisztenseim és én megérkeztünk a Ferencvárosba, az akkor tizenhat éves srác nem is álmodhatott az első csapatról. Most pedig ő a magyar labdarúgás felemelkedő csillaga, leendő Bundesliga-játékos, aki jövő nyáron csatlakozhat a Frankfurthoz.”
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…