A legnagyobb argentin stadionok, Brazília leghíresebb stadionjai, Uruguay fontosabb létesítményeinek, valamint Kolumbia futballotthonai, Paraguay legnagyobb stadionjai, Chile legnépszerűbb stadionjai, Peru fontosabb létesítményei, Ecuador legszebb stadionjai és Bolívia csodálatos magaslati létesítményei bemutatása után virtuális dél-amerikai stadionturnénk során Venezuela felé vesszük az irányt…
(Photo by Miguel Gutiérrez-Pool/Getty Images)
Ahogy az Estadio Olímpico de la Universidad Central de Venezuela névből látszik, a stadion a helyi egyetemhez tartozik és annak közvetlen közelében fekszik a főváros északi részén. Caracas az ország legnagyobb városa, több mint 5 millió ember lakja, a Karib-tenger közelében található, az ország északi részén.
A stadiont Carlos Raúl Villanueva venezuelai építész tervezte, és 1951-ben adták át. A második Bolívar Játékokon 1951 decemberében számtalan mérkőzésnek adott otthont. 1952 és 1975 között több meccset is ebben a stadionban játszottak az úgy nevezett “kis klub-világbajnokságon”, melyen az európai és a dél-amerikai kontinens legjobb csapatai vettek részt. (Ebben a sorozatban olyan csapatok léptek pályára a stadionban, mint a Real Madrid, a Barcelona, az AS Roma, a River Plate, a Botafogo vagy a Corinthians.)
Ezen kívül az 1975-ös Dél-Amerika-bajnokságon, az 1983-as Pán-amerikai Játékokon és a 2007-es Copa Américán is rendeztek benne mérkőzéseket.
Utóbbi torna előtt esett át egy átfogó felújításon, mely során új főlelátót helyeztek el. A teljes nézőteret ülőhelyekkel látták el, valamint VIP-páholyt és sajtórészleget alakítottak ki. Az átalakítások alatt az addigi közel 30 ezres befogadó képessége jelentősen lecsökkent, a hivatalos adatok szerint jelenleg 20 900 néző fér be a létesítménybe.
A létesítményben játssza a hazai mérkőzéseit a 12 bajnoki címével helyi rekorder és ötszörös helyi kupagyőztes Caracas FC, amely utoljára 2019-ben nyerte meg a bajnokságot. További két jóval fiatalabb csapat, a 2020-as győztes Deportivo La Guaira és a regnáló bajnok Metropolitanos, melyeket egyaránt a 2000-es években alapítottak. Ezen kívül a venezuelai válogatottnak is ez az egyik gyakran használt otthona.
A venezuelai válogatott a dél-amerikai tagországok közül egyedüliként még soha nem kvalifikálta magát a világbajnokságra.
A stadionban számos latin-amerikai közönségkedvenc mellett olyan világsztárok is felléptek már, mint Sting, az Oasis, a The Ramus, a Black Eyed Peas vagy Christian Aguilera.
A Caracastól keletre, ugyancsak a Karib-tenger közelében fekvő Maturín városát a környező agglomerációval együtt valamivel több mint 1 millión lakják.
A város labdarúgó-stadionja, az Estadio Monumental de Maturín az ország legnagyobb stadionja, mivel a hivatalos adatok szerint mintegy 51 796 néző befogadására alkalmas. A létesítményt a 2007-es Copa Américára adták át, melyen két csoportmeccsnek és egy negyeddöntőnek adott otthont.
Új építése révén egy kifejezetten modern stadion, a lelátó teljes egészeben fedett. A stadion napjainkban minden nemzetközi előírásnak megfelel, különböző VIP-páholyokkal, sajtórészlegekkel és orvosi helyiséggel rendelkezik. Az öltözők mellett kápolnák találhatók, így a vallásos játékosok imádkozhatnak a mérkőzések előtt vagy után.
A stadion a várostól nyugatra, egy beépítésre alkalmatlannak hitt erdős területen található. Az infrastruktúrát, az utakat is fejleszteniük kellett a kényelmes megközelítése céljából. Az arénán belül, a keleti lelátó alsó részén található egy bevásárlóközpont, melyben 110 ötcsillagos lakosztállyal rendelkezik. A centerpálya mellett két edzőpálya is van.
Az említett Copa Américán kívül 2008-ban egy Messi és Ronaldinho barátai gálamérkőzést rendeztek a stadionban. Továbbá 2009-es U20-as Dél-Amerika-bajnokságon is szép számmal rendeztek benne mérkőzéseket.
A venezuelai felnőtt válogatott négy találkozót vívott a stadionban, két-két vb-selejtezőt és barátságos meccset, melyeken nem talált legyőzőre.
A hétköznapokban a helyi Monagas csapata játssza itt a hazai mérkőzéseit. Az első számú maturíni csapatot 1987-ben alapították, amely eleinte csak alacsonyabb osztályú bajnokságokban szerepelt. A Maturín átadása előtti két évtizedben a mindössze nyolcezres Estadio Alexander Botinni volt a csapat otthona. Az együttes időről időre egyre többször feljutott a venezuelai élvonalba, ahol a legjobb eredménye a 2017-es bajnoki cím volt. A Monagas egyszer vett részt a Libertadores-kupában és négy alkalommal indult a Copa Sudamericanában.
San Cristobal városa Venezuela nyugati részén, a kolumbiai határ közelében található mintegy 1060 méteres tengerszint feletti magasságban az Andok vonulatai közt. A város legnagyobb sportlétesítménye, a Polideportivo de Pueblo Nuevo a helyiek körében az El Templo, vagyis a templom névre hallgat.
A stadiont 1976-ban avatták fel, amikor egy háromcsapatos nemzetközi tornát rendeztek volna, de a helyi Deportivo San Cristóbal végül csak egy gól nélküli döntetlent játszott a kolumbiai Deportivo Calival, a perui Alianza Lima pedig nem utazott el.
Eredetileg 25 ezer férőhelyes volt, de állítólag egyes rangadókon akár 36 ezer néző is bezsúfolódott a stadionba az 1980-as években. A létesítményt a 2007-es Copa Américát megelőzően újították fel, mely után 38 755 néző biztonságos befogadására alkalmas. Ekkor új világítási rendszert kapott, korszerűsítették az öltözőket, sajtószobákat és VIP-részleget alakítottak ki, valamint a stadion megközelítését is fejlesztették. A kontinenstornán négy mérkőzést rendeztek benne, beleértve a hazai válogatott három meccsét, köztük a negyeddöntőt is.
Jelenlegi formájában az egyik hosszanti főlelátó fedett, a többi lelátó fedetlen, a labdarúgó-játékteret futópálya határolja.
A venezuelai válogatott egyik kedvelt otthona, az egyes vb-selejtező sorozatokban a Vinotinto egy-két mérkőzést rendszerint San Cristobalban játszik.
A stadion Veneuzela legnépszerűbb klubcsapata, a Deportivo Táchira otthona. A csapatot az olasz származású Gaetano Greco alapította 1974-ben, első neve a Juventus volt az olasz csapat után, majd a város, végül pedig a környező állam neve mellett állapodtak meg. A csapat kilenc alkalommal nyerte meg a venezuelai bajnokságot és egyszeres kupagyőztesnek mondhatja magát.
A Deportivo 1980 óta 25 alkalommal mérette meg magát a Libertadores-kupában. Az együttes legnagyobb ellenlábasának a környékbeli Estudiantes de Mérida számít, amely ellen az Andok derbijét (Clásico de Los Andes) vívják, míg az elmúlt években a Caracas FC elleni rivalizálás erősödött meg a két csapat népszerűsége és sikeres szereplése révén.
Venezuela nyugati részén az Andokban található Mérida városában az Estadio Metropolitano de Mérida stadiont térképezhetjük fel.
A nagyjából 1200 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő Estadio Metropolitano de Mérida az ország negyedik legnagyobb stadionja a 43 200 férőhelyes befogadóképességével.
A létesítmény építését 2005-ben kezdték, 165 nappal a munkálatok megkezdése után pedig a félkész stadion a Venezuelai Ifjúsági Játékok egyik helyszíne volt, amikor még csak az egyik lelátó volt használatba vehető állapotban. A 2007-es Copa Américára viszont teljes mértékben elkészült és három csoportmérkőzésnek adott otthont.
A stadion alkalmas nemzetközi mérkőzések lebonyolítására. Négy öltözővel, edzőpályákkal, bemelegítésre alkalmas tornatermekkel rendelkezik. Továbbá az akkori kontinensbajnokság stadionjai közül egyedüliként két VIP-páholya volt, egy 320 és egy 280 fő befogadására alkalmas szektorral, amelyek különleges kilátást nyújtanak a játéktérre. A cikkek szerint a különlegesen puha füve miatt az ország legjobb gyepszőnyegével bíró stadionjának tartják.
A város szélén a hegyekben festői környezetben található stadion négy oldali lelátója közül három fedett a különleges szerkezetű tető jóvoltából, amely egyedi jelleget biztosít a létestmény számára.
A venezuelai válogatott három vb-selejtezőt és három barátságos mérkőzést vívott meg a Metropolitanóban.
1969-ben és 1970-ben Mérida városának utánpótláscsapata nyerte meg a legrangosabb országos utánpótlástornát, amely egyesület alapítására ösztönözte a helyieket. José Arano és Luis Ghersi Govea jóvoltából 1971-ben jegyezték be az Estudiantes de Mérida csapatát. Előbbi baszk származású volt, neki köszönhető a bilbaói Athletic Clubra emlékeztető címer és piros-fehér klubszínek használata.
Az Estudiantes 1980-ban és 1985-ben nyerte meg a venezuelai országos bajnokságot, ezen kívül két kupagyőzelme is van. A csapat hét alkalommal próbálta ki magát a Libertadores-kupában, 1999-ben a negyeddöntőig jutott a legrangosabb dél-amerikai nemzetközi sorozatban.
Az ország északkeleti részén fekvő Ciudad Guayana városában található az Estadio Cachamay nevű létesítmény.
Az Estadio Cachamay átadására 1980-ban került sor, akkoriban a stadiont még Estadio Gino Scaringella néven ismerték, mellyel egy amatőr-mérkőzés közben elhunyt helyi játékvezetőre emlékeztek.
Az 1990-es első, bővebb felújítása alkalmával vette fel a jelenleg is használatos nevét, a környező természetvédelmi park után. A Puerto Ordaz városrészben fekvő stadion csodálatos környezetben található, hiszen a területet két nagy folyó, a Caroní és az Orinoco határolja, amely a létesítmény közelében torkollik egymásba.
Átadásakor a stadionnak még csak a főlelátója üzemelt, az 1990-es és a 2006-2007-es rekonstruáció során egészítették ki a többi oldallal. A játéktér három oldalát kétszintes lelátó veszi körül, a negyedik oldalon megmaradt a klasszikus főlelátó, melyet később befedtek. Jelenlegi formájában a létesítmény 41 600 néző befogadására alkalmas.
Mivel a stadion a 2007-es Copa América egyik központja volt, a FIFA és a CONMEBOL valamennyi előírásának megfelelő, modern építmény. Az említett tornán három mérkőzésnek adott otthon, köztük az Argentína-Mexikó (3-0) elődöntőnek. 1991-ben még a régi, 2009-ben már az új stadion volt az otthona az akkori U20-as Dél-Amerika-bajnokságnak.
A venezuelai válogatott eddig összesen négy mérkőzést játszott a stadionban barátságos meccseket és vb-selejtezőket is beleszámítva.
A Mineros de Guayana csapatát 1981-ben helyi sportkedvelők alapították ki, akik a helyi futballpályán szabadidejükben fociztak. Egy évvel később a csapat máris feljutott az első osztályba. Az élvonalban egyszeres bajnoknak mondhatja magát 1989-es végső győzelme jóvoltából, emellett két második hellyel rendelkezik 1996-ból és 2014-ből. A fekete-kékek ezen kívül három alkalommal nyerték meg a helyi kupát.
A Venezuela legnagyobb stadionjait bemutató sorozatunkban ezúttal Maracaibo városába látogatunk, ahol az Estadio Olímpico José Encarnación “Pachencho” Romerót fedezzük meg közelebbről.
Maracaibo városa Venezuela északnyugati részén fekszik a Maracabói-öblöt a Karib-tengerrel összekötő szoros bal partján, a főváros Caracastól mintegy 500 km-re nyugatra. A szoros két oldalát a 8,7 kilométer hosszú Rafael Urdaneta-híd köti össze.
Az Estadio Olímpico José Encarnación “Pachencho” Romero ahhoz a sportkomplexumhoz tartozik, amelyet Raúl Leoni elnök 1968. augusztus 17-én avatott fel, és az abban az évben megrendezett Nemzeti Sportjátékok alkalmából épült. A komplexum területén található pályák az adott sportág jeles helyi képviselőiről kapták nevüket, a labdarúgó-stadion névadója, José Encarnación Romero egy helyi labdarúgó volt.
A 2007-es Copa América előtti jelentős felújítás alkalmával nyerte el jelenlegi formáját. A stadion 40 800 néző befogadására alkalmas. Az említett kontinensbajnokságon öt mérkőzésnek, köztük egy elődöntőnek és a Brazília-Argentína (3-0) döntőnek adott otthont.
A játékteret végig lelátó öleli körbe, melyekből az egyik hosszanti oldalt fedett, a másik három oldal latinos megoldásban készült. A labdarúgó-pályát futópálya övezi, így atlétikai versenyek lebonyolítására is alkalmas.
2001 és 2011 között az egyszeres bajnok Unión Atlético Maracaibo játszotta a stadionban hazai mérkőzéseit, jelenleg a kétszeres kupagyőztes Zulia FC otthona, amely legjobb bajnoki eredménye a 2016-os második hely volt.
