Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A török bajnokság (Süper Lig) 5. fordulójának szombati találkozói közt a Konyaspor és a Caykur Rizespor csapott össze egymással…
Lideriniz geri geldi! 🫡 pic.twitter.com/FhOyhkas4G
— Çaykur Rizespor (@CRizesporAS) September 16, 2023
A Mocsi Attilát is foglalkoztató Caykur Rizespor drámai hajrában harcolt ki 2-1-es sikert a Konyaspor vendégeként, és továbbra is remekül teljesít a török bajnokság (Süper Lig) új idényében. A hazai csapat az első félóra végén Ugurcan Yazgili jóvoltából ragadta magához a vezetést, melyet az első 45 percben őrzött is. A Konyaspor a folytatásban is kézben tartotta a mérkőzést, bár a vendégek becsülettel próbálkoztak, kevés érdemi helyzetet tudtak kialakítani, így úgy tűnt, hogy minden adott lehet a minimális hazai győzelemhez. Nem sokkal a rendes játékidő vége előtt a vendégek azonban szinte a semmiből tizenegyeshez jutottak, melyet a brazil Gustavo Sauer magabiztosan értékesített a 89. percben. Ezzel pedig még nem volt vége, a hazaiak hiába próbálkoztak válaszolni, a ráadás perceiben a vendégek újabb találattal sokkolták őket, amikor két friss igazolás összjátéka végén Shelvey keresztlabdájából Adolfo Gaich ugrott ki ziccerben, az argentin csatár pedig a kapust is kicselezve volt eredményes közvetelen közelről. A győztes soraiban a magyar válogatott kerettag Mocsi Attila is végig játszotta a mérkőzést, a Rizespor pedig öt forduló alatt szerzett tíz ponttal álll továbbra is az élmezőnyben.
Konyaspor – Caykur Rizespor 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Yazgili (34.), ill. Gustavo Sauer (89. – büntetőből), Gaich (90+2.)
UNBELIEVABLE!!
RIZESPOR TURNS IT AROUND IN BETWEEN 3 MINUTES!
THE NEW SIGNINGS DO IT, ASSIST SHELVEY, GOAL GAICH!!
90+2′ | Konyaspor 1 – 2 Rizesporpic.twitter.com/B0Y1b3vx35
— Football in Türkiye ⚽️🇹🇷 (@KaralarOsman1) September 16, 2023
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…