Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A magyar labdarúgó-válogatott középpályása Nagy Ádám elmondta, nem futamodik meg, és harcolni fog azért, hogy számítsanak rá olasz klubjában.
(Photo by Ivan Romano/Getty Images)
Nem gondolkodik a klubváltáson és küzdeni fog a helyéért Nagy Ádám, az olasz másodosztályban szereplő Pisa magyar válogatott futballistája.
A 28 éves középpályás az M1 aktuális csatornának adott interjújában elmondta, ugyan az új vezetőedző, Alberto Aquilani “hozta magával” a veterán portugál Miguel Velosót, akivel egy poszton szerepel, de a trénernek is jelezte, nem futamodik meg, nem gondolkodik a váltáson, írja az MTI.
A 73-szoros válogatott magyar futballista elárulta, a nyári átigazolási szezonban egy ciprusi klub egymillió euróért szerette volna őt megvásárolni, ő azonban nem akart eligazolni, és ugyan a pisai vezetők próbálták forszírozni a váltást, végül velük is meg tudta értetni, hogy maradni akar.
A Pisa nem kezdte jól az idényt, ugyanis négy forduló alatt négy pontot gyűjtött, legutóbb hazai környezetben játszott 1-1-es döntetlent a Barival, a csereként pályára lépő Nagyot pedig a hajrában második sárga lappal kiállították.
“A célunk továbbra is az, hogy feljussunk az élvonalba. Döcögősen kezdtünk ugyan, de nagyon hosszú a bajnoki idény, a Serie B ráadásul egy rendkívül kiegyensúlyozott pontvadászat, melyben gyakran apróságok döntenek. A legfontosabb, hogy ugyanúgy dolgozzunk tovább, mint eddig, a pályán pedig megvalósítsuk, amit az edző kér tőlünk”
– mondta a Nagy Ádám.
A magyar válogatottal kapcsolatban a játékos elmondta, véleménye szerint az Európa-bajnoki selejtezősorozat következő fordulójában hazai környezetben is képesek lehetnek legyőzni a szerbeket. Pályafutásáról úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy a nemzeti csapattal kijutnak a jövő nyári, németországi Európa-bajnokságra, és a kontinensviadalt követően szeretne mérlegelni.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…