Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Mbappé és Hakimi góljával magabiztos győzelmet aratott a PSG a Dortmund ellen! – videóval

A Bajnokok Ligája csoportkörének 1. fordulójában az F-csoportban a Paris Saint-Germain a Borussia Dortmundot látta vendégül, míg a címvédő Manchester City gárdája a Crvena Zvezdát fogadta a G-jelű kvartettben.

(Photo by Johannes Simon/Getty Images)

Az első percektől kezdve igyekezett magához ragadni a kezdeményezést Luis Enrique együttese, míg a Dortmund gyors ellentámadásokra rendezkedett be. Az első veszélyesebb lehetőség a vendégek előtt alakult ki a 14. percben, amikor Malen lövését kellett Donnarummának hárítania. A 19. minutumban a PSG járt nagyon közel ahhoz, hogy megszerezzék a vezetést, miután egy formás akció végén Vitinha lőhetett, de a középpályás próbálkozásánál a bal kapufa megmentette a Dortmundot. A játékrész második felében is a PSG irányította a játékot, de igazán nagy lehetőséget nem tudtak kialakítani, a jól szervezett dortmundi védelemmel szemben, így 0:0-s állással vonultak pihenőre a felek.

A második félidő elején aztán már sikerült feltörni a dortmundi védelmet. A hazaiak a szélen tudták megbontani a Dortmund védelmét, majd egy beadás után Mbappé lövését Süle kézzel hárította, így tizenegyeshez jutott a PSG! A labda mögé Mbappé állt, ő pedig higgadt befejezőnek bizonyult, 1-0! Szűk tíz perccel később még tovább tudta növelni az előnyét a PSG: ekkor Vitinha és Hakimi játszott össze a tizenhatoson belül, majd utóbbi egy higgadt cselt követően mattolta Kobelt, 2-0! A folytatásban a PSG már nem erőltette olyan dinamikával a támadásokat, mint korábban, a Dortmund pedig hiába próbált meg aktívabban fellépni, veszélyes támadásokat nem igazán lehetett feljegyezni a részükről. A 79. percben aztán mégis nagyon közel voltak a szépítéshez a vendégek, Bynoe-Gittens lövésénél ugyanis a kapufa mentette meg a párizsi sztárcsapatot. Ezt követően viszont már nem tudott nagy lehetőséget kidolgozni a német csapat, így a PSG a második félidő első 15 percét jól kihasználva magabiztos győzelmet aratott.

PSG – Borussia Dortmund 2-0 (0-0)
Helyszín:
Parc des Princes Vezette: J. Manzano
Gólszerzők:
Mbappé (49. – büntető), Hakimi (58.) ill.-
Sárga lapok: -ill. Schlotterbeck (66.), Can (67.), Ryerson (89.)
Kiállítás:ill.-

PSG: Donnarumma – Hernández (Danilo 88.), Skriniar, Marquinhos, Hakimi – Vitinha (Lee Kang-In 80.), Ugarte, Zaire-Emery – Dembelé, Kolo Muani (Ramos 80.), Mbappé Vezetőedző: Luis Enrique

Borussia Dortmund: Kobel – Süle, Hummels, Schlotterbeck – Ryerson, Sabitzer (Nmecha 14.), Can (Bynoe-Gittens 76.), Wolf (Bensebaini 78.)– Brandt (Reus 62.) – Adeyemi, Malen (Füllkrug 62.) Vezetőedző: Edin Terzic

A mérkőzés összefoglalója:

Az F-csoport eredményei:

AC Milan – Newcastle United 0-0
PSG – Borussia Dortmund 2-0

Az F-csoport aktuális állása:

Standings provided by Sofascore

 

Ahogyan az várható volt, a Manchester City az első percektől hatalmas fölényben futballozott a Zvezda ellen. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy a manchesteriek az első félidő során 22 lövést eresztettek meg a vendégek kapujára, A Crvenát számtalan esetben Glazer kapus vagy éppen a kapufa mentette meg, de a City játékosok is sokat hibáztak kulcshelyzetekben, így a sok helyzet ellenére nem tudott betalálni Pep Guardiola csapata. A félidő végén aztán jött a hidegzuhany, mivel a 45. percben Bukari tudott kilépni a védők közül, és a Crvena első próbálkozásából meg is szerezte a vezetést, 0-1!

A második játékrészben aztán nagyon gyorsan kapcsolt a City, a 47. percben ugyanis le is dolgozták a hátrányukat, miután Haaland kiváló labdájából Alvarez talált a kapuba, 1-1! A 60. minutumban aztán már sikerült megfordítania a mérkőzés állását a hazai csapatnak: Alvarez ezúttal egy szabadrúgást ívelt középre, aminél a kapujából kijövő Glazer kapus a labda mellé ütött, ami így a Zvezda hálójában kötött ki, 2-1! A 3 pont sorsát a 73. percben tudta eldönteni a hazai gárda Rodri góljának köszönhetően. A BL-döntő hőse középen tudta megbontani a Zvezda védelmét, majd nagyjából 16 méterről egy okos tekeréssel bevette a kaput, 3-1! A folytatásban is bőven megvolt a lehetősége a gólszerzésre a Manchester Citynek, de újabb találat már nem született. A címvédő végül magabiztosan megnyerte ezt a meccset, a Zvezda csak egy pillanatra tudott ráijeszteni Guardiola csapatára.

Manchester City – Crvena Zvezda 3-1 (0-1)
Helyszín:
Etihad Stadion Vezette: J. Pinheiro
Gólszerzők:
Alvarez (47., 60.), Rodri (73.) ill. Bukari (45.)
Sárga lapok: Rodri (24.), Dias (56.) ill. Rodic (32.), Stamenic (82.)
Kiállítás:ill.-

Manchester City: Ederson – Gomez (Akanji 58.), Aké, Dias (Lewis 84.), Walker – Nunes, Rodri (Phillips 83.), Foden (Bobb 83.), Alvarez, Silva (Doku 44.) – Haaland Vezetőedző: Pep Guardiola

Crvena Zvezda: Glazer – Mijailovic, Djiga, Dragovic, Rodic – Hwang (Kanga 82.), Stamenic, Bukari (Degenek 82.), Ivanic (Olayinka 68.), Mitrovic (Lucic 77.) – Ndiaye (Krasso 68.) Vezetőedző: Barak Bakhar

A mérkőzés összefoglalója:

A G-csoport eredményei:

Young Boys – RB Leipzig 1-3
Manchester City – Crvena Zvezda 3-1

A G-csoport aktuális állása:

Standings provided by Sofascore