Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A Manchester United korábbi menedzsere a minap egy megszólalásában felidézte Cristiano Ronaldo csapathoz való visszatérését…
(Photo by Giuseppe Cottini/Getty Images)
A Manchester United csapatát 2018 és 2021 között csaknem három teljes éven át irányító Ole Gunnar Solskjaer a minap a The Athletic részére adott interjúban mondta el tapasztalatait Cristiano Ronaldo manchesteri visszatéréséről:
“Ez egy olyan döntés volt, amelyet nagyon nehéz volt visszautasítani, én pedig úgy éreztem, hogy élnünk kell vele, de sajnos rosszul alakult. Akkor jó ötletnek tűnt, hiszen Cristiano még mindig a világ egyik legjobb játékosa volt és fizikálisan is rendkívül erősnek tűnt. Utólag hiba volt.”
“Ha a dolgok nem megfelelően alakulnak, akkor előfordul, hogy bizonyos játékosoknak kijön az egója. Nem mondok neveket, de egyes játékosok valójában nem voltak olyan jók, mint amilyennek gondolták magukat. Csalódott voltam, amikor egyesek azt mondták, hogy nem kívánnak játszani vagy edzeni, mert ki akarják kényszeríteni a klubtól való távozásukat” – tette hozzá a norvég szakember.
Ronaldo másfél év alatt 54 mérkőzésen 27 gólt szerzett a csapat színeiben, góljai nagy részét a 2021-2022-es idényben szerezte, amikor féltávig Solskjaer irányította a csapatot, majd Ralf Rangnick vette át a gyeplőt. A következő szezonban viszont limitált lehetőséghez jutott és az Erik ten Hag menedzserrel megromlott viszonya a távozásához vezetett.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…