Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A portugál bajnokság (Liga Portugal) 6. fordulójának szombat esti mérkőzésén az FC Porto a Gil Vicentét látta vendégül…
(Photo by Diogo Cardoso/Getty Images)
Az FC Porto esélyeshez méltóan 2-1 arányban legyőzte a Gil Vicentét a szombat esti mérkőzésén. Az aktívabban kezdő hazai csapat már az első tíz percen belül megszerezte a vezetést, amikor Ivan Jaime az ötös előteréből lőtt a hálóba. A Porto továbbra is lendületben maradt, újabb helyzeteket alakított ki, azonban Taremi gólját les miatt nem adták meg. Nem sokkal később a 37. percben a vendégek szinte a semmiből kiegyenlítettek, miután egy lefordulást követően Laurindo Aurelio lövése Diogo Costa lábán felpattant és a hálóba hullott. A meccs nagy részében a Porto támadott, a “sárkányok” a második félidőben több ordító lehetőséget puskáztak el. Menet közben viszont a Gil Vicente kontrákból veszélyeztett és nem egyszer akár újabb gólt is szerezhetett volna. A hazaiak hiába igyekeztek, úgy tűnt, hogy képtelenek lesznek bevinni a három pontot érő találatot, mivel minden lehetőség kimaradt. Végül azonban a rendes játékidő lejárta után bevitték a győztes gólt, Wendell oldalsó pontrúgásából Stephen Eustaquio fejelt a kapuba.
A “sárkányok” így öt győzelemmel és egyetlen döntetlennel állnak a mezőny élén.
FC Porto – Gil Vicente 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Ivan Jaime (8.), Eustaquio (90+1.), ill. L. Aurelio (37.)
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…