Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Egy, a szaúdi másodosztályban légióskodó egykori osztrák utánpótlás-válogatott elmondta a véleményét Cristiano Ronaldo szaúdi kalandjáról…
(Photo by Mohammed Saad/Anadolu Agency via Getty Images)
A szerb származású Szrdjan Szpiridonovics Bécsben született és egykor osztrák utánpótlás válogatott volt, azonban egyetlen csapatánál sem tudott hosszabb időre megmaradni, idén nyáron pedig a szaúdi másodosztályú Hajer csapatához szerződött.
“Megértek mindenkit, aki azért megy el valahova, hogy könnyítsen az életén. Nagyon szegények voltunk, nem volt semmink. Ezért akartam jobb életet magamnak és a családomnak, csak ezért jöttem Szaúd-Arábiába focizni” – ismerte el a szélső.
Szpiridonovics ugyanakkor nem érti, hogy a már eddig is jól kereső Cristiano Ronaldo mit művel a helyi Al-Nasszr csapatában:
“Amit nem értek, az az, hogy Cristiano Ronaldo miért van itt? Az ő helyében sohasem szerződtem volna Szaúd-Arábiába. Biztosan lennék itt. Annyi pénzt keresett, és még mindig csak egyre többet és többet akar. Nem értem őt…”
A portugál világklasszis a hírek szerint évi 200 millió eurós gázsi fejében focizik Szaúd-Arábiában, miközben népszerűsíti az országot és a helyi labdarúgást.
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…