Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Vasárnap este rendezték a Brazil Kupa döntőjének második mérkőzését a Sao Paulo és a Flamengo között…
(Photo by Ricardo Moreira/Getty Images)
A Brazil Kupa 2023-as kiírásának döntőjét a Sao Paulo nyerte a Flamengo ellen, miután a döntő első meccsén idegenben aratott 1-0-s győzelem után odahaza 1-1-es döntetlent ért el. A visszavágót hátrányból kezdő rióiak játszottak aktívabban, és rögtön a meccs elején több lehetőséget elpuskáztak. A kezdeti lendület szép lassan alábbhagyott és az első játékrész második felében már inkább az SPFC előtt akadtak helyzetek. Ennek ellenére az első félidő hajrájában mégis a vendégek szereztek vezetést, miután egy ellentámadás végén Pulgar lövését követően Bruno Henrique pofozott be egy kipattanót közvetlen közelről Rafael kapujába. Jorge Sampaoli együttese azonban nem sokáig örülhetett, ugyanis az első félidő ráadásában egy kapu elé ívelt szabadrúgást A. Rossi kapus röviden ütötte ki, Rodrigo Nestor pedig a hálóba bombázta a játékszert. A második félidőben a Flamengónak volt sürgősebb és rohamozott is becsülettel, de Pedróék valamennyi kísérlete hiábavaló volt, képtelenek voltak újabb gólt szerezni, így az SPFC megőrizte az 1-1-es döntetlent és elhódította a trófeát.
Az egykori háromszoros Libertadores-kupa-győztes Sao Paulo hat országos bajnoki címe mellé most először nyerte meg a Brazil Kupát.
Eközben tovább folytatódott a Flamengo döntőbeli vesszőfutása, ugyanis a Rubro-negro a tavalyi Libertadores-kupa-győzelem óta elvesztette a Recopa Sudamericana, a brazil Szuperkupa, a Campeonato Carioca, most pedig a Copa do Brasil fináléját.
Sao Paulo – Flamengo 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Rodrigo Nestor (45+5.), ill. Bruno Henrique (44.)
A győztes: a Sao Paulo 2-1-es összesítéssel
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…