PL: szerződést hosszabbított védőjével a Liverpool! – Hivatalos
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított védőjével, Konstantinos Tsimikasszal.
(Photo by Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images)
Igaznak bizonyult korábbi beszámolónk, mely szerint a Liverpool együttese szeretne szerződést hosszabbítani védőjével, Konstantinos Tsimikasszal. A „Vörösök” ugyanis a mai nap folyamán bejelentették, hogy sikerült egyességre jutniuk a görög játékossal a kontraktusa meghosszabbításáról. A balhátvéd korábbi szerződése 2025 nyaráig volt érvényes a csapattal, ezt toldották meg most a felek további két évvel, azaz 2027 nyaráig. Tsimikas ugyan az esetek többségében kiegészítő szerepet tölt be Andy Robertson mögött, de Jürgen Klopp rendkívül elégedett a 27 éves játékos teljesítményével, illetve Tsimikas is maradni szeretett volna Liverpoolban.
Konstantinos Tsimikas 2020 nyarán került a Liverpool együtteséhez, akik 13 millió eurót fizettek érte az Olympiakosz gárdájának. Az angol klub színeiben azóta 63 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 12 gólpasszt jegyzett, továbbá 3 trófeát nyert a csapattal.
Kostas Tsimikas has signed a new long-term contract with #LFC 🙌
— Liverpool FC (@LFC) September 25, 2023