Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Szigetországi sajtóinformációk szerint a szövetség segíthet békét kötni a Manchester United és a játékosa között…
(Photo By Oscar J. Barroso/Europa Press via Getty Images)
A Manchester United keretéből Jadon Sancho a közelmúltban került ki, miután összekülönbözött Erik Ten Hag menedzserrel.
A holland tréner az angol játékos edzésmunkáját kritizálta, aki erre a hivatalos Twitter-oldalán azt írta, hogy az egyik legjobban teljesítő játékos az edzéseken, csak valamiért az utóbbi időben könnyű őt bűnbaknak kikiáltani. Ennek ellenére Sancho a bő két évvel ezelőtti leigazolása óta mindössze 12 gólt szerzett a “vörös ördögök” színeiben 82 pályára lépés alatt.
Az Angol Labdarúgók Szövetsége (PFA) a Daily Mail információi szerint segítséget nyújt a Manchester Unitednak abban, hogy a játékos és a menedzser kibéküljön, ám arra biztosan nincsen esély, hogy a United Crystal Palace elleni Angol Ligakupa-mérkőzésén pályára lépjen Sancho, aki továbbra sem kért bocsánatot senkitől.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…