RB Leipzig: a kupában térhet vissza kezdőként Gulácsi Péter
A magyar válogatott keretébe való visszatérését követően az RB Leipzig kapusa hosszú kihagyás után a klubcsapatában is újra bevethető lehet…
(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)
Az RB Leipzig keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Gulácsi Péter szerdán a kezdőcsapat tagja lesz a másodosztályú Wehen Wiesbaden otthonában sorra kerülő Német Kupa-meccsen.
A rutinos hálóőr tavaly ősszel a Celtic elleni BL-mérkőzésen szenvedett keresztszalag-szakadást, majd január elején egy bakteriális fertőzés miatt újra meg kellett operálni őt, de az elmúlt időszakban sikeres rehabilitációt folytatott. Gulácsi visszatérésének időpontja ugyan továbbra sem ismert, de a jelek szerint jól halad a felépülése, és bár a rajton bizonyára még nem, de talán pár héten belül újra pályára léphet csapatában.
A 33 éves hálóőr 2015 óta már csaknem 300 mérkőzésen védte a lipcsei csapat kapuját, már akkor a másodosztályban is a csapat alkalmazásában állt. Emellett évek óta a magyar válogatott első számú kapusa, a nemzeti csapatban eddig 51 meccsen védett.
Ugyanakkor a lipcseiek másik magyar válogatott légiósa, Willi Orban sérülése miatt biztosan nem léphet pályára, mivel a közelmúltban tízhetes kihagyást jósoltak számára.