Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Habár az angol bajnoki (Premier League) szezont nagyon rosszul kezdte a Chelsea, a csapat menedzsere, Mauricio Pochettino bízik benne, hogy a ma kezdődő Ligakupát még megnyerhetik.
(Photo by Darren Walsh/Chelsea FC via Getty Images)
A Chelsea menedzsere, Mauricio Pochettino úgy tekint az angol Ligakupára (Carabao Kupára), mint csapata egyik trófeaszerzési lehetőségére.
A Chelsea nehezen kezdte a szezont, az első hat Premier League-meccséből mindössze egy győzelmet aratott.
A figyelem azonban holnap este elterelődik a bajnokságról, hiszen a Brighton & Hove Albion érkezik a Stamford Bridge-re a Ligakupában.
“Ez az egyik célunk ebben a szezonban. Úgy kell erre gondolnunk, hogy ez az egyik lehetőségünk arra, hogy trófeát nyerjünk. Talán a vasárnapi (Aston Villa elleni) vereség utáni érzések nem a legjobbak, de úgy érzem, hogy tovább kell lépni, hogy a játékosok önbizalmat szerezzenek. Ez egy másik versenysorozat, és meg kell változtatnunk a hangulatunkat. Tegnap és ma sokat beszélgettünk – próbáltunk több önbizalmat lehelni a csapatba -, és úgy gondolom, készen állunk a holnapi napra.”
A Chelsea jelenleg csak a 14. helyen áll az angol bajnoki tabellán mindössze 5 ponttal.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…