Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Spanyol sajtóértesülések értelmében a Real Madrid oly mértékben elégedett a 20 éves középpályásuk teljesítményével, hogy Eduardo Camavinga hamarosan új szerződést kaphat, megemelt fizetéssel…
(Photo by Helios de la Rubia/Real Madrid via Getty Images)
Két évvel ezelőtt sokan úgy vélték, hogy Eduardo Camavinga érkezése egészen felesleges a Real Madrid bombaerős középpályájára, azonban az akkor még 18 éves francia középpályás úgy rúgta be az ajtót, mintha mi sem lenne természetesebb, hiszen magabiztos játékával és sokoldalúságával a madridiak egyik alapkövévé vált mindössze két szezon leforgását követően.
A 30 millió euróért megszerzett játékos jelenlegi szerződése 2027 nyaráig él, azonban a madridi vezetőség olyan mértékben elégedett Camavinga játékával, hogy a spanyol sajtó értesülései szerint a Királyiak hamarosan újabb, további évekre szóló szerződést fog felajánlani a játékosnak, amely jelentős fizetésemeléssel is párosulna.
Camavinga 2021 nyara óta mindent megnyert a Real Madrid színeiben, amit klubszinten elérhetett a csapatával.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…