Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A spanyol bajnokság (La Liga) 7. fordulójának csütörtöki játéknapján a Celta Vigo hazai pályán 1:1-es döntetlenre végzett az Alaves gárdájával. A mérkőzés során a vezetést a Celta szerezte meg a 35. percben, egy nem mindennapi hibának köszönhetően. A Real Madridtól az Alavesnél kölcsönben szereplő Rafa Marín ugyanis saját térfele közepéről hazaadta a labdát, ám mindezt úgy tette, hogy nem nézett a kapuja irányába, így azt sem láthatta, hogy a kapusa, a tizenhatos vonalánál áll. Az így hátratett labda pedig akadály nélkül jutott az Alaves kapujába. Az eset után a Celta két játékosa, Aspas és Bamba emberségből jelesre vizsgázott, mivel mindketten megvigasztalták a nagy hibát vétő Marínt. Az Alaves végül egy pontot meg tudott szerezni a találkozón, a második játékrészben ugyanis ki tudták használni, hogy emberelőnybe kerültek.
Marín öngólja:
Celta Vigo take the 1-0 lead against Deportivo Alaves thanks to a Rafa Marin own goal. 😬🇪🇸 https://t.co/zVzkfUgM6E
— LaLigaExtra (@LaLigaExtra) September 28, 2023
Iago Aspas and Jonathan Bamba consoling Rafa Marin after his own goal. 👏🇪🇸🇨🇮pic.twitter.com/bMcxnjp2s4
— LaLigaExtra (@LaLigaExtra) September 28, 2023
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…