Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Manchester United újabb közleményt adott ki a gyengébbik nemmel szembeni erőszak vádja miatt hatósági vizsgálat alatt álló játékosa, Antony ügyében.
Mint ismert, a brazil válogatott szélső az elmúlt hetekben edzeni sem edzett már az MU-ban, ahogyan a brazil válogatott keretéből is kikerült.
Mint arról mi is beszámoltunk, a napokban Antony visszatért Manchesterbe, amely után sejteni lehetett, hogy a klub újabb hivatalos tájékoztatást adhat ki játékosa helyzetéről. Az MU közleményéből kiderül, hogy Antony ellen a vádakat nem ejtették, ugyanakkor a játékos újra munkába állhat.
“A hivatalos vizsgálatok első napja óta Antony mindvégig együttműködött Brazíliában és Nagy-Britanniában a hatóságokkal. Mindez a továbbiakban sem lesz másképp. Mint Antony munkaadója, a Manchester United arra a döntésre jutott, hogy a továbbiakban, amíg folynak a vizsgálatok, Antony folytathatja az edzéseket, és a mérkőzéseken is részt vehet. Az ügy lezárásáig ezen döntésünket folyamatosan felülvizsgáljuk majd.
A Manchester United maximálisan elítéli az erőszakos cselekedetek és visszaélések bármilyen formáját. továbbá elismerjük, hogy az ilyen helyzetben érintetteket maximálisan védelmezni kell.”– olvasható mindez a “vörös ördögök” hivatalos kommünikéjében.
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…